Íme, ők a legerősebb katonák a globális chipháborúban

2023. november 26. 11:12

Ádáz küzdelem folyik a chippiacon, a harc pedig kezd eszkalálódni. A legnagyobb profitot termelő cégek tízes listáján azonban kilenc így is ázsiai.

2023. november 26. 11:12
Révész Béla Ákos
Révész Béla Ákos

A Trendforce adatai szerint a világ tíz legnagyobb chipgyártójának a bevétele jelentős, 18,6 százalékos csökkenést mutatott 2023 első negyedévében. A zuhanás 27,3 milliárd dollárral apasztotta a globális bevételt, ami elsősorban a kereslet csökkenésének köszönhető. 

Panaszra így sem lehet oka annak a tíz vállalatnak, amely uralja a piacot. (Kifejezetten gyártókról van szó, a tervező cégek egy másik meccsen játszanak.) A Visual Capitalist infografikája bevétel alapján ábrázolja a legnagyobbakat – és a legnagyobbak között is az óriást, a tajvani TSMC-t, amely mellett mindenki más szó szerint eltörpül.  

Az Apple-nek és az Nvidiának is gyártó vállalat a teljes iparág bevételének 60 százalékát (mintegy 17 milliárd dollárt) termelte meg egyedül az első negyedévben –  

ez ugyan 16,2 százalékos csökkenést jelent, ám a gigász még így is tarol a globális piacon.  

A csökkenés alapvető oka az, hogy gyengült a kereslet az általános termékek, többek között a laptopok és az okostelefonok esetében.  

Második helyen a dél-koreai Samsung áll, 3,5 milliárd dolláros bevétellel. Ez viszont már komoly, 36,1 százalékos csökkenés az előző negyedévhez képest, a 3 nanométeres technológia bevezetése azonban biztatóbb adatokat eredményezhet majd az év végi összegzésnél.

Infografika: Visual Capitalist

Egy jenki és más senki 

A bronzérem az egyetlen amerikai vállalatnak jutott, amelyik felkerült a listára. A GlobalFoundries első negyedéves bevétele 12,4 százalékos csökkenést mutatott, így érte el az 1,84 milliárd dollárt, az esetében azonban ez mindenképpen siker, hiszen az új amerikai irányvonalnak megfelelően megugrott a belföldi kereskedelme az autóipari és a kormányzati megrendelések területén. Ezzel helyet cserélt a tajvani UMC vállalattal, amely a negyedik pozícióba csúszott vissza. Mivel a tendencia folytatódik, a GF várhatóan magabiztosan tartani is tudja a harmadik helyét. 

A UMC 1,78 milliárd dolláros bevétellel tehát a negyedik, őt a kínai SMIC követi, amely viszont az erős belső kereslet miatt várhatóan magabiztosan hozza a további negyedévek összesítésében is az 1,46 milliárd dollárt. 

A milliárdosok klubjának az ajtaja itt záródik be. A lista alsó felében Kína második legnagyobb gyártója, a Hua Hong áll 845 milliós bevétellel, őt az izraeli Tower Semiconductor követi, amely az idén azzal került a figyelem középpontjába, hogy az Intel szerette volna megvenni, ám a kínai versenyhatóság addig blokkolta ezt, amíg a cég le nem tett szándékáról. Bevétele 356 millió dollár volt. 

A legnagyobb esést a másod- és harmadvonalbeli gyártók szenvedték el. A fogyasztó termékek gyenge kereskedelme miatt az eleve kisebb bevételt elkönyvelő vállalatok jobban megérzik a hiányt. A tajvani PSMC és a VIS 18,7, illetve 11,8 százalékos csökkenést könyvelhetett el, míg a listát a dél-koreai DB HiTek zárja, amely 20 százalékos visszaeséssel, 234 millió dollárt zsebelt be.  

 
*** 

Ezt is ajánljuk a témában

Kína egy pöröllyel koppintott az USA orrára

Aznap, amikor az amerikai kereskedelmi miniszter éppen Pekingben oktatta ki a kínaiakat az exportkorlátozásról, a Huawei kiadta legújabb fejlesztésű telefonját, amelyben éppen a szankciók miatt nem lehetne csúcskategóriáshoz közeli chip. De van. Még hogy a kínaiaknak nincs humorérzékük!

 

Fotó: Shutterstock 

 

 

 


További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon. 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2023. november 27. 12:42
Abszurd, de meglehet igaz lesz: ami tegnap Tajvan számára a biztos fejlődés volt, holnap a veszte lesz...
lhotx
2023. november 27. 10:20
A chip-fejlesztések terén még annál rosszabbul a (néhai) nyugat, de nagyon boldogok attól, hogy az oroszokat (még) továbbra is megelőzik. Nos, sokféle öröm van...
Namond
2023. november 26. 22:55
A köcsögök atya Orvbán, miért nem a chipháborúban vitézkedik? Nincs a határainkon belül cég, melyet ellehetne lopni a tulajdonostól? Mi is van a Nemzeti Laborellátóval és a Nemzeti Oltóanyag Gyárral? Az antiNer költségvetési élősködő tolvajok nem tudtak megegyezni, hogy kié, kiké legyen?
szemlelo-2
2023. november 26. 11:58
Nincs húzó-termék. Az okos telefonok évek óta ugyanazt tudják, ha egy kicsit gyorsabban is, de az a kutyát nem érdekli. A vásárlók akkor vesznek újat, amikor a régit összetörték. A tévék is ugyanazok, a háztartási eszközökbe pedig nem kell csúcstechnika. A piac közel áll a telítődéshez. Legfeljebb a katonák érdeklődnek, de a vásárlásaik túlnyomó többsége egyszerű áramköröket kíván. Marad a világméretű, mindenre kiterjedő adattárolás (mindenkinek minden lépését jegyzik - örökre), de ehhez nem IC kell, hanem merevlemez (vajon ki vásárolja az évenként legyártott sok millió terabájtnyi tárolót?). A következő lépés az MI, ha az beépül mindenbe, ahhoz számítási kapacitás is kell. Az sem a javunkra...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!