oktatás

2017. március 22. 13:47
2017 áprilisában indítja első közös workshopját a Puli és a Makerspace.hu csapata, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg az űrtevékenység világával a 10-14 éves kalandozni vágyó fiatalok.
Tréningek a virtuális valóságban
2017. március 11. 09:00
A virtuális valóság tényleges áttöréséhez minőségi tartalom mellett az alkalmazási területek folyamatos bővülése sem árt. Tréningeken eddig is használták a technológiát, valójában azonban nem aknázták ki a benne rejlő lehetőségeket.
2017. március 3. 11:30
A gépi tanulás és a hatékony ember-számítógép együttműködés sokat segíthet kimagasló teljesítmények abszolválásában.
2017. március 2. 14:30
Elsősorban a szülői felügyeletet és nem a tinik önszabályozását növelik a biztonságukért fejlesztett appok.
eTalon School
2017. február 20. 08:30
Az Etalon vagy pontosan eTalon – mint mérce és mint sok más e kezdőbetűvel ellátott szó– úttörő kezdeményezés, holisztikus megközelítésű budapesti oktatási szakkör. Lényege, hogy 10 és 14 év közötti gyerekek 3D animáción és modellezésen keresztül sajátítsanak el természet- és majd társadalomtudományi fogalmakat. Működőképes alternatíva és figyelemfelkeltő kiegészítő a még mindig tábla-kréta-tankönyv háromságon alapuló hivatalos oktatás mellé.
2017. február 17. 11:30
A 3Doodler nyomtatótollhoz kiadott három csomag egyike robotépítésben segíti a gyerekeket.
Gondolkodom, tehát…?
2016. december 1. 08:30
November 29-én, kedden rendezte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) jubileumi, tizedik Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferenciáját a Gellért Szállóban. Az előadók teltház előtt beszéltek a jelen és a közeljövő arculatát leginkább meghatározó infokommunikációs technológiáról, a mesterséges intelligenciáról, elágazásairól, hatásairól.
2016. augusztus 18. 14:30
A sorozat második epizódja a mesterséges intelligenciát és lehetséges alkalmazásait mutatja be.
2016. július 8. 11:00
Az egyik legizgalmasabb és legdinamikusabban fejlődő modern technológiával és tudományággal, a 3D nyomtatással ismerkedhetnek meg játékos formában a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban nyaraló gyermekek az idén nyáron. Mindezt az egyre sikeresebb 3D Tech az Iskolákban program keretében.
2016. június 6. 11:45
A 3D nyomtatás eredményesebbé teszi vakok és gyengén látók oktatását.
3DTech az Iskolákban
2016. június 2. 08:01
A 3DTech az Iskolákban program és a most létrejött hármas összefogás célja, hogy 3 éven belül minden magyarországi iskolában legyen 3D nyomtató, amely használata hatékonyan segíti a diákok fejlődését és az oktatás mindennapjainak részét képezi.
2016. május 30. 12:46
Három magyar diáklány saját fejlesztésű játékkal hívja fel a figyelmet a programozás világát jellemző nemi sztereotípiákra.
Egy Wired-tanulmány margójára
2016. május 25. 08:45
Paradigmaváltás az ember-számítógép viszonyban: a gépi tanulás elterjedésével kevésbé fontos a kódolás, programozás, és a programozó sem érti teljesen saját fejlesztését.
2016. május 4. 12:00
Kidobott számítógépeket és más elektronikus alkatrészeket 3D nyomtatókként és robotokként hasznosítanak újra Togóban.
2016. április 30. 09:00
Buddhizmus és infokom: robotszerzetes okítja Buddha tanaira egy kínai templom látogatóit.
2016. április 22. 09:00
A Minecraft ugyanaz a mai gyerekeknek, mint volt a Commodore 64 az 1970-es és 1980-asben felnövő nemzedéknek.
2016. április 21. 12:00
A gyerekek nemcsak nyomtathatnak rajta, de össze is szerelhetik a kínai MagiTools printert.
2016. április 19. 12:00
Két amerikai kutató a Star Trek filmekben és sorozatokban megcsodált holodekk-szerű eszközben látja az oktatás középtávú, 2041 körüli jövőjét.

összesen: 63 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó