Jó volt Veled, Videomagnó!

2016. augusztus 19. 10:51

Számos otthonban vannak még a polcokon videokazetták, melyek most hirtelen egy úttörő korszak tárgyi emlékeivé válnak.

2016. augusztus 19. 10:51
Szűts Zoltán
Médiahorizont

„40 évvel a megjelenése után a VHS videomagnó nyugdíjba vonul. Egyszerre volt paradigmaváltó technológia és státuszszimbólum. Felnőttek tanulták lázasan a programozását, garázsokban és sufnikban nyíltak sorra a videotékák, gyerekek vágtak fel azzal az iskolában, hogy 4 fejes készülékük van. A videomagnó konkurenciát állított a mozinak, átalakította médiafogyasztási szokásainkat és támadást intézet a szerzői jogok ellen. Számos otthonban vannak még a polcokon videokazetták, melyek most hirtelen egy úttörő korszak tárgyi emlékeivé válnak.

Míg a VHS fénykorában olyan prémium gyártók készülékeire vágyhatott a (közép-európai) vásárló, mint a Sony, a National-Panasonic, a Telefunken vagy a Grundig, a videomagnó mellett végül már csak a nem olyan neves Funai tartott ki. Azonban a japán cég most bejelentette, felhagy a VHS készülékek gyártásával. 

Véget ért tehát egy korszak, mely a színes televíziózás megjelenése óta a legnagyobb változást hozta az elektronikus médiában és otthoni tartalom fogyasztásban. Az 1980-as évek végétől már nem kellett hazasietni, ha meg akartuk nézni kedvenc sorozatunkat, de akár a világ végére is hajlandóak voltunk elmenni, ha ott egy jó videotékát találtunk. Munkahelyeken és iskolákban futótűzként terjedt egy-egy jó kölcsönző híre.

Nagybecskereken, a Délvidéken a magyar és szerb nemzet közti megbékélés mini szimbóluma is volt. Még a magyarul egy szót sem beszélő szerb tékások is beszereztek Kabos vagy Latabár filmeket, hogy még nagyobb üzletet bonyolítsanak. Hetente jelentek meg új címek, és ezekről a legjobb helyeken moziplakátok, fénymásolt kazetta borítók, rosszabb helyeken kézzel írt feliratok adtak hírt. Hirtelen azokkal kezdtünk el barátkozni, akiknek nagy VHS kazetta gyűjteményük volt. Nyári szünetben a gyerekek azon társaknál gyűltek össze, akiknek volt lejátszójuk. Sokan azonban, ahogy könyvet, úgy kazettát sem adtak kölcsön. Hamar tartalom gyűjtögetővé váltunk, talán még nagyon mértékben, mint az audiokazetták esetében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krotak
2016. szeptember 24. 16:46
Gyorsan változik a világ. Tavasszal egy speciális lomtalanítási akciónak köszönhetően megszabadultam több mint egy mázsa veszélyes hulladéktól. Rakodás közben az jutott az eszembe: amit most elvisznek, az elfér egy 32 GB-os pendrive-on.
békalepcse
2016. augusztus 19. 16:13
Volt négy öt videómagnónk, menyecském kidobta az összeset. Vagy ötven kazetta megúszta, idő előtt felkerült a padlásra. A helyzet fintora, ma már nem nézünk tévét sem.
tevevanegypupu
2016. augusztus 19. 15:18
Irgalmatlan mennyiségű videokazettánk volt, két hatalmas kartondoboznak meg is vannak valahol..béke velük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!