Nem kérés. Ez parancs!

2012. október 05. 10:32

Vigyáznunk kell a helyre, ahol élünk. Segítenünk kell azt a csodálatos rendszert, amit otthonunknak kaptunk. Isten nem kéri tőlünk, hanem parancsba adta.

2012. október 05. 10:32
Bella Péter
reposzt

„A keresztények hivatalos formában kicsit késve ébredtek rá a helyzetre. Sőt, a nyugati világ, a maga nagy kirajzásaival, hódításaival, ipari forradalmaival elég sokat rontott a dolgon. De jobb később, mint soha, érdemes felkelni és felmutatni, tudjuk, hogy vétkeztünk/vétkezünk, készek vagyunk a változtatásra. Igen, jól mondja Gáncs Péter evangélikus püspök, ide megtérés kell.

A Teremtés ünnepe egy transzparens, amit a történelmi egyházak közösen tartanak a magasba. Öröm, hogy egyre nagyobb a felülete, egyre messzebbről látszik - ebben az évben elég sok gyülekezet, közösség csatlakozott valamilyen formában a héthez. Azonban ez az egész akkor ér valamit, ha tud tenni azért, hogy változzunk és változtassunk.

Vigyáznunk kell a helyre, ahol élünk. Segítenünk kell azt a csodálatos rendszert, amit otthonunknak kaptunk. Isten nem kéri tőlünk, hanem parancsba adta. Az Édenbe helyezett embernek kijelölte a munkáját: művelje és őrizze (1Mózes 2,15). Ez nem kérés, amire szabadidőnkben szakíthatunk egy kis energiát. Ez alapvető parancs, aminek meg kellene határoznia az életünket - közösségeink életét. Hangadókká kell lennünk, de aprópénzre váltott tettekkel, mert a jelszavak már senkit nem mozgatnak meg.

Én magam az emberre (magunkra) nézve pesszimista vagyok. Aki reményt ad, a visszatérő Úr, ő az új eget és új földet is megígérte. Ettől függetlenül, addig is van dolgunk, a saját életünk terében, a saját házunk tája körül. Vigyázni társainkra a teremtettségben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemhivo
2012. október 18. 08:51
...""Ha ez nem lenne..."= Ha a NATO nem lenne...(azt hittem, egyértelmű...) ..."Honnan származik az idézet?"... A gugli a barátod! Írd be, hogy "Irán lekapcsolta az internetet"...kb 30 cikket dob,... tetszés szerint válogathatsz.. Szerintem a globalizáció nem "elhatározás" (akarom, nem akarom) kérdése, hanem szerves fejlődés következménye...
Nemhivo
2012. október 18. 08:51
..."Az amúgy elgondolkodtató ~ és egyúttal nagyon szomorú is ~, hogy a globalizáció "hajszálnyit" sem volt képes enyhíteni a katonai, hadászati bizalmatlanságon.".. Szerintem ebben is tévedsz... A NATO tagság okán sz.rja le nagyívben a mindenkori (a kicsit magyar és a jajde magyar) kormány is egyaránt pl a hadügyet... Ha ez nem lenne,...már javában készülődnénk ( a "szomszédokat" is ideértve persze!) a következő "revansra"...pl erdély vagy a felvidék ürügyén..
Nemhivo
2012. október 18. 08:51
..."Az iráni szándékról olvasom, az kormányhivatalokat, kiemelt fontosságú intézményeket érint, nem pedig a "világhálótól" történő teljes és általános elzárkózást, elszigetelődést." ... Akkor ezt most nem jól tudtad...(( ..."A létező legdrasztikusabb módját választotta tegnap hajnalban az iráni kormány az internet cenzúrásának és szűrésének: lekapcsolták az országot az internetről.A Gmail, a Hotmail, a Yahoo, a Google és a Facebook is teljesen elérhetetlen az országon belülről, de a legtöbb weboldal és helyi szerver is."...
Nemhivo
2012. október 18. 08:51
..ezen "tolerálható" szempontok alapján akár nálunk is lekapcsolhatnák szerinted?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!