Harangozó: A trafikbotrány az állami korrupció jelképe

2013. május 06. 15:52

Törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek az MSZP, azt kezdeményezve, hogy a trafiktörvénynek csak azok a rendelkezései lépjenek életbe július 1-jén, amelyek a fiatalkorúak cigarettához jutását gátolják.

2013. május 06. 15:52

Harangozó Tamás, a szocialisták frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: javaslatuk lehetővé tenné, hogy a jelenleg cigarettát árusító nagyjából 40 ezer üzlet – az említett szigorítások életbe léptetésével – a jövőben is foglalkozhasson dohánytermék-kiskereskedelemmel, vagyis az nem minősülne állami monopóliumnak.

Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában azt mondta, a kormány keresi a jogi lehetőséget arra, hogy azok a trafikosok, akik eddig dohánytermék-kiskereskedelemből éltek, ne veszítsék el megélhetésüket. Harangozó Tamás közölte: javaslatuk éppen ezt a célt segítené, a Fidesz azonban nem támogatta a házbizottságban, ami szerinte azt bizonyítja, hogy a miniszterelnök csak hitegette a pórul járt trafikosokat, ám a kormánynak valójában fontosabbak „a fideszes haverok mint az egyszerű kiskereskedők”.

Harangozó Tamás kijelentette: a trafikbotrány az állami korrupció jelképe, a dohányboltpályázatokkal a Fidesz saját klientúráját jutalmazza.

Frissítés: Elutasította a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága hétfői ülésén Mesterházy Attila és több szocialista képviselő javaslatát, hogy a dohányzással összefüggő egyes törvényeket módosító előterjesztésnek egyelőre csak az egészségvédelmi része lépjen hatályba, a koncesszióval kapcsolatos szabályok viszont ne.

A szocialista képviselők a dohánykoncesszió körüli ügyeket botrányosnak nevezve azt kérték, hogy a kormány alkosson világos szabályokat a koncesszióra. A kormánypárti képviselők visszautasították, hogy bármilyen botrány lenne. A törvényjavaslatot jegyző fideszes képviselők közül Papcsák Ferenc azt vetette fel, hogy a szocialista módosító indítvány házszabályellenes, mivel negatív jogalkotást jelent, hiszen egy elfogadott szabályról utólag közli, hogy egy része nem léphet hatályba. Nyikos László (Jobbik) bizottsági elnök ezt a vitát azzal zárta le, hogy a parlament jogi szakértői nem jelezték, hogy házszabályellenes lenne a módosító indítvány.

Az ellenzéki képviselők felvetették, hogy ha a koncesszió körül valóban nincs botrány, akkor miért nem hozzák nyilvánosságra a pályázatokat és azok értékelését. Az Országgyűlés ugyanis a múlt héten ennek megtiltásáról rendelkezett – fogalmaztak. Boldvai László (MSZP) arról beszélt, hogy a dohánypiac évi 500 milliárd forintra becsülhető. Szerinte az, aki három koncessziót nyert, az évi 50-60 millió forint tiszta haszonhoz jut, amely a 20 évnyi koncesszió alatt egymilliárd forintot tesz ki. Szocialista politikusok az ülésen azt is felvetették, hogy a nemzeti dohányboltok „fideszes aláírásgyűjtő-helyek” lesznek. A bizottság a módosító indítványt elutasította, miután csupán a négy MSZP-s képviselő, egy független és a jobbikos bizottsági tag szavazott igennel.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
slomovicz
2013. május 06. 17:32
A vörösnáciknak, már semmi sem számit a kétségbeesett hataloméhségükben. Uszitani kell ezerrel.:-) Ezek SOHA sem fognak változni, mert a politikájuk lényege, a konfliktusok gerjesztése, amelyhez az ősi emberi tulajdonságra alapoznak- a zsigeri gyülöletkeltésre. A gyülölet, rejtve- minden emberben ott van, csak elnyomja- de azok akik az életben nem vitték semmire, jóval fogékonyabbak, a saját hibáik alól felmentést találva, beszállni a gyülöletkampányba. "Mert a rohadt Fidesz- mert a rohadt Zorbán" . Addig sem kell azon gondolkozni azon, hogy a jóember miért csak a hat osztályt tudta elvégezni- ( de persze igazgatói fizetést szeretne. :-) Az az alapvető baj, hogy ezerszer jobban élnénk, ha nem a szocik által gerjesztett permanens gyülöletkampány menne, hanem az ésszerű kompromisszumokon alapuló összefogás politikája. Ezektől a Kádár utódoktól, akik maguk is maffia képződmények, jót nem lehet várni. kell jónéhány választási vereség ahhoz hogy megváltozzanak! Ezzel együtt,- az alapjaiban meggyengült hálózat, kikényszeriti majd, a változást náluk. Nincs más esélyük,csak a változás.
Justicia
2013. május 06. 16:37
Érdekes módon a pályázati kiírásban nem szerepelt a röghözkötöttésg. Tanultak a földpályázatok kiírásából. Így lehet valakinek több nagyobb ! településen is trafikja. Ugyanakkor az ezernégyszázvalahány pici falura nem volt jelentkező. Megvetés nem elég kifejező erre a mentalitásra, nem hiszem, hogy ilyen átlátszó aljasságra képes még egy kormány valahol. Ha tisztességesek lettek volna, akkor a meglévő trafikokat eleve kivették volna a pályázatból. A fiatalkorúak eddig sem vehettek dohányárut, mi ebben az újdonság ? legfeljebb megkértek egy felnőttet, hogy vegyen nekik és az meg is vette. Egy korrekt vezető (m.elnök) regnálása alatt még a gondolata is tilos lenne ilyen ügyeknek. De ugyebár amilyen a főnök, olyan vagy még olyanabb a beosztott.
preludio11
2013. május 06. 16:32
Harangozó,Harangozó.... Harangozó Szilveszter nem volt a családfán valahol? Biztos nem,mert ez egy demokratikus párt!
cutcopy
2013. május 06. 16:26
Harangozó azonnal találkozzon Laborczcal és találjanak ki valamit az állami korrupció ellen..!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!