evolúció

Evolúciós közgazdaságtan
2017. december 20. 23:00
Évtizedekig azt hittük, hogy az ádáz verseny a siker titka a társadalom minden szegletében. Az új közgazdaságtan szerint a versenynek és az együttműködésnek is megvan a maga helye, mivel cégeken vagy éppen állati csoportokon belül is az együttműködés „kultúrája” vezet a versenytársak legyőzéséhez. Ismerje meg az evolúciós közgazdaságtant!
Evolúciós megoldások a számítástudományban
2017. április 5. 8:30
Biológia és számítástudomány kapcsolata már Neumann Jánost is foglalkoztatta. A számítógép megalkotásakor eleve az emberi agyból indultak ki, később pedig jöttek az evolúció mintájára működő algoritmusok. Ilyen algoritmusokkal ugornának szintet a Google és az OpenAI kutatói a mesterségesintelligencia-fejlesztésben.
2017. március 23. 14:30
A Google Brain és az Open AI is darwini elvek alapján fejleszt mesterségesintelligencia-algoritmusokat.
2017. március 10. 8:30
2025-ben jöhet a Szingularitás, de már bő másfél évtizeddel előtte elkezdhetünk felkészülni a halhatatlanságra.
2017. február 27. 8:30
Baszk kutatók élőlények biológiai tulajdonságait utánozzák kvantumszámítógépes környezetben.
2017. február 8. 16:22
A verbális bántalmazás sokkal nagyobb hatással van életünkre, mint amekkora jelentőséget tulajdonítunk neki. Gyakran nyugtatjuk magunkat egy-egy vita alkalmával azzal, hogy „ezek csak szavak”. De ez valóban igaz? A tudomány kategorikusan elutasítja a fenti állítást, különösen, ha a gyerekekről van szó.
2017. január 31. 18:48
Amerikai kutatóknak először sikerült ember és sertés genetikai anyagából hibrid embriót, úgynevezett kimérát előállítani – számolt be a BBC hírportálja a Cell című szaklapban megjelent tanulmányról. A Családháló írása.
2017. január 26. 11:30
Döntéshozónak javasol helyreállítási stratégiákat a biológiai evolúcióból merítő genetikus algoritmus.
2017. január 18. 8:30
Az automatizáció, robotika és MI alapjaiban alakíthatja át a munkaerőpiacot, de nem biztos, hogy ez rossz lesz.
Flora Robotica
2016. december 12. 8:30
Biológia és infokom technológiák kölcsönhatásának egyik legkülönösebb példája a robotok és növények szimbiotikus együttélését, fejlődését célzó Flora Robotica projekt. Ezek az emberrel folyamatos interakcióban álló rendszerek majdani lakókörnyezetünk részévé válhatnak.
2016. december 8. 14:30
Saját kezünkbe vehetjük az evolúciót, segít benne a gépi értelem.
2016. november 20. 10:00
Európai kutatók különleges hibrideken, növényrobotokon dolgoznak.
Emergencia-elméletek
2016. október 19. 18:30
Hogyan alakult ki az élet, miért létezik világmindenség a semmi, az üresség helyett? A kérdéseket hosszú évszázadok óta igyekeznek megválaszolni. Tetszetős elméletek születnek, s tűnnek el a múlt kútjában. Napjaink legizgalmasabb teóriái az emergencia jelenségéből indulnak ki.
Transzhumán evolúció
2016. október 17. 8:30
A transzhumanista jövőkép egyik legizgalmasabb területe az emberi állapotból a poszthumánba való átmenet. A biológiai evolúció mellett megjelenik az ön-evolúció, a transzhumán evolúció is.
2016. szeptember 29. 14:15
Ha megértjük, hogy agyunk hogyan képes életünk végéig belső fejlődésre, segít alkalmazkodni és bonyolult adottságokra szert tenni, új ismereteinket okosabb robotok fejlesztésére is felhasználhatjuk.
2016. július 5. 7:30
A természetes kiválasztódás evolúciós elvét alkalmazó megoldásokkal minimálisra csökkenthetők a kvantumszimulációs hibák.
Stelarc
2016. július 2. 9:00
Stelios Arcadiou, azaz Stelarc, a ciprusi származású ausztrál performer „ember-gép szimbiózisról szóló sci-fi forgatókönyvekként” határozza meg saját műveit. Az 1946-os születésű művész munkái ugyanúgy cyborg kategóriásak, mint Kevin Warwické vagy a Brain Baron látott Neil Harbissoné: robotkéz, harmadik fül, virtuális test, gyomor szobor és hasonlók.
2016. június 27. 14:03
A Kurzgesagt csatorna dióhéjban meséli el, hogy jutottunk el a tűz használatától az internetig.
Forgatókönyvek
2016. június 21. 13:00
Zárt vagy nyitott, szűkül vagy tágul a világegyetem? Kései utódaink szétégnek, vagy megfagynak? Mennyi ideig marad fenn az élet az univerzumban, fejlődhet-e a végtelenig? Hogyan befolyásolhatjuk, befolyásolhatjuk-e egyáltalán a kozmikus evolúciót? Milyen irányban halad, milyen lehetőségeket kínál fel?
Egy Wired-tanulmány margójára
2016. május 25. 8:45
Paradigmaváltás az ember-számítógép viszonyban: a gépi tanulás elterjedésével kevésbé fontos a kódolás, programozás, és a programozó sem érti teljesen saját fejlesztését.
Neil Harbisson, az első cyborg
2016. május 9. 10:31
2004-ben antennát ültettek a színvakként született katalán-ír származású Neil Harbisson koponyájába, és ő lett az első hivatalosan elismert cyborg, kibernetikus organizmus, a technológiával nem jelképesen, hanem ténylegesen egyesült ember. Harbisson a június 2. és 4. közötti Brain Bar Budapesten fog előadást tartani.
2016. március 25. 15:00
A játékok a robotikánál is jobb mesterségesintelligencia-tesztek. Különösen, ha algoritmus fejleszti őket.
2016. január 27. 12:43
A könyv alaphelyzete, hogy az első világháború előestéjén, 1912 márciusában megtörténik a Csoda. Európa, a világ történetének igazi beteg embere megszűnik Európának lenni, a helyén új kontinens jön létre.
2015. december 22. 17:30
Elgondolkoztunk valaha is azon, hogy miért olyan nehéz megérteni az emberi evolúciót?
2015. november 23. 16:00
Mi köze a poszméheknek az intelligens közlekedéshez, hogyan alkalmazhatók az evolúció csodái járművek egymás közötti kommunikációjára?

összesen: 25 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó